MU: Mourinho elárulta, ki volt a legjobb, akit valaha edzett

2017.09.12. 11:18
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere rendkívül meglepő nevet mondott, amikor arról volt szó, ki a legjobb, akit pályafutása során valaha edzett.

Merthogy a portugál szakember eddigi karrierje során dolgozott együtt például John Terryvel, Didier Drogbával, Cristiano Ronaldóval, Wayne Rooneyval, Zlatan Ibrahimoviccsal vagy épp Eden Hazard-ral – hogy néhány klasszist említsünk az egyébként elég hosszú listából.

Igen ám, de Mourinho meglepő névvel állt elő, amikor arra kérték, emeljen ki valakit, akit valaha edzett.

„Nemanja Matics – vágta rá egyből a Manchester United menedzsere. – Nem mondhatnám, hogy találkoztam volna nála jobb sráccal a karrierem során. Van vele kapcsolatban valami, ami örökké bennem lesz. Emlékszem, az egyik mérkőzésen csere volt, és beküldtem a második félidőre. Lehoztam azonban a hetvenedik perc környékén.

„A sajtó persze valami elképesztően jó sztorit várt tőlem, vért akart. Az enyémet, Matics vérét, mindkettőnkét. Rendkívül el volt keseredve, és igazából én is, mivel ez valami olyasmi volt, amit a karrierem során talán kétszer húztam meg.”

„Másnap viszont Matics odajött hozzám, és azt mondta: »Szomorú vagyok, de az én hibám. Nem örülök annak, hogy lehoztál, de csak magamat okolhatom, mert nem játszottam jól, érthető, hogy ezek után lecseréltél. Úgyhogy folytassuk, menjünk tovább.«”

„Sokáig nem dolgoztunk akkor együtt, mert néhány hétre rá kirúgtak, de Matics volt az egyik olyan játékos, akivel utána is közeli kapcsolatban maradtunk. Úgyhogy tudom, milyen, ráadásul azóta sokkal érettebb lett.”

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
9 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42