Leicester: még nem döntöttek, ki lesz nyártól a menedzser

2017.05.09. 15:35
Csak az idény vége után derül ki Craig Shakespeare-ről, az angol bajnok Leicester City labdarúgócsapatának szezon közben kinevezett menedzseréről, hogy folytatja-e a munkát a kispadon.

Az 53 éves szakember februárban vette át az olasz Claudio Ranieri helyét, ezt követően a kiesőzónából a kilencedik helyre hozta fel csapatát. Érkezése óta a Leicester a bajnokságban hét győzelem és egy döntetlen mellett mindössze kétszer szenvedett vereséget.

„Nem volt még megbeszélés a jövőmmel kapcsolatban, és nem is számítok rá egyelőre. A szezon végéig szól a szerződésem, ami számomra megfelelő” – mondta a brit sajtónak Shakespeare.

Hozzátette, amikor mostani megállapodása lejár, ismét a másodedzői szerződése lép életbe, és egyelőre nem szeretne találgatni, mi lesz a sorsa.

„A legfontosabb az: olyan pozícióba kerültünk, hogy mindenki fellélegezhetett” – utalt arra a szakember, hogy a Leicester már biztosan az élvonalban marad.

A csapatra még három bajnoki mérkőzés vár a szezonban (Manchester City, Tottenham, AFC Bournemouth).

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik