Légiósok: hoppá! Nikolics csapattársa lett az MU sztárja

2017.03.21. 06:34
null
Bastian Schweinsteiger Nikolics Nemanja csapattársa lett (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint az MLS-ben szereplő Chicago Fire-ben folytatja pályafutását Bastian Schweinsteiger, a Manchester United labdarúgója. A sajtóhír a délelőtt folyamán az MU részéről is megerősítést nyert.

 

A 32 esztendős, német világbajnok Bastian Schweinsteiger klubváltása nem meglepő, hisz José Mourinho nem számolt a középpályással, aki néhány hónappal ezelőtt már megszellőztette, hogy az Egyesült Államokban folytathatja. December elején már arról is beszámolhattunk, hogy konkrétan a Chicago Fire szeretné megszerezni Schweinsteigert, így a klub által akkor már kiszemelt Nikolics Nemanja klubtársa lehet.

ÍGY BÚCSÚZOTT A NÉMET KÖZÉPPÁLYÁS ANGLIÁTÓL
A „vörös ördögök” közleménye szerint a két klub megegyezett egymással a világbajnok német középpályás átigazolásáról, csak az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatok vannak hátra, illetve a futballista vízumengedélyére kell várni.
„Szomorú vagyok, mert számos baráttól kell elköszönnöm, de hálás vagyok a Manchester Unitednek, hogy lehetőséget adott nekem, hogy kipróbáljam magam a Chicago Fire-nél – idézi a United honlapja a 32 esztendős játékost. – Élveztem a munkát, a legjobbakat kívánom a menedzsernek, a játékosoknak és a szakmai stábnak. A United-szurkolóknak kifejezetten nagy hálával tartozom. Örülök, hogy részese lehettem az FA-kupa-győzelemnek. Számomra most jött el az idő, hogy új fejezetbe kezdjek Chicagóban.”

„Európában a Manchester United lesz az utolsó csapatom. Ami a folytatást illeti, az MLS ott van a pakliban” – árulta el korábban Schweinsteiger.

A Chicago Tribune úgy tudja, hogy a Fire vezetősége még 2016 végén egy angliai étteremben együtt mutatkozott a német sztárral, s a megállapodás már akkor létrejöhetett. Nelson Rodríguez, a Nikolics Nemanját is foglalkoztató chicagói gárda vezérigazgatója pedig a lapnak elmondta, Schweinsteiger valóban a Fire-ben folytatja.

„Olyasvalakit igazoltunk, aki minden szinten nyert már, ez pedig egyezik a klub felfogásával, az értékeivel. Az egyesület szintet lépett, kinőtte azt, hogy csupán Amerikából szerződtessen futballistákat. Most már egy magasabb szintet képviselünk, és ezt meg is kell tartanunk” – idézi a Chicago Tribune Rodríguez szavait.

A lap úgy tudja, hogy Schweinsteiger várhatóan a jövő hét közepén csatlakozik Nikolicsékhoz. A középpályás a hírek szerint egyéves szerződést írt alá a Chicagóhoz, 4.5 millió dollárt keres majd 2017-ben – ezzel a 32 éves sztár egyike lesz a bajnokság tíz legjobban fizetett játékosának.

A megállapodás egy opciós évet is tartalmaz, amennyiben a felek elégedettek lesznek egymással. A Fire hivatalos honlapján egyelőre nem erősítette meg a transzfert, Schweinsteiger viszont igen.

„Egész karrierem során azokat a gárdákat kerestem, melyeknek komoly erősítést jelenthetek és amelyekkel valami nagyszerű eredményt érhetek el. A Fire-höz való szerződésem is erről szól. A klub filozófiája meggyőzött engem, s szeretnék segíteni a klubnak abban, hogy elérje a céljait” – mondta Schweinsteiger.

A Chicago három fordulót követően, négy ponttal a 7. helyen áll az MLS Keleti csoportjában.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13