Premier League: Balotelli több klubbal tárgyal – visszatérhet

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 08:07
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Nice csatára, Mario Balotelli visszatérhet a szigetországba. A hírt ügynöke, Mino Raiola szellőztette meg.

A ghánai származású olasz válogatott futballista 2010-től 2013-ig a Manchester Cityben szerepelt. Ezt követően 2013–2014 folyamán egy szezont az AC Milanban töltött. Az olasz kitérő után ismét Angliába költözött, 2014 és 2016 között a Liverpoolt erősítette, de ez idő alatt kölcsönbe visszatért.

Balotelli ügynöke, Raiola egy brit rádióállomásnak erősítette meg a hírt, miszerint tárgyalásokat folytatnak különböző PL-klubokkal.

„Néhány angol csapattal már elkezdtünk megállapodni Mario szerződtetéséről, viszont konkrétumokról még korai lenne beszélni – árulta el Mino Raiola. – Mindig is tudtam, hogy Mario vissza fog térni a szigetországba. Az utolsó liverpooli évében érzelmileg már nagyon stabilnak éreztem őt."

A játékosügynök sosem rejtette véka alá, hogy neheztel Jürgen Kloppra, amiért ügyfelével nem megfelelően bánt.

„Még mindig úgy gondolom, hogy Klopp szégyenteljes viselkedést tanúsított Mario irányába. Nem adta meg neki az esélyt a bizonyításra, pedig sokkal többet fejlődött, mint a csapattársai. Ez volt az egyetlen, amit tehetett az edzője bizalmának elnyeréséért" – adott hangot sérelmeinek Raiola.

 

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik