Man. City: üldözi a sztárt a balszerencse, hónapokra kidőlt

Vágólapra másolva!
2016.12.15. 07:07
Hónapokat kell kihagynia Ilkay Gündogannak, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City válogatott középpályásának.

A német válogatott futballista csapata szerda esti, Watford elleni összecsapásának (2–0) 44. percében sérült meg, Pep Guardiolának rögtön le is kellett cserélnie.Watford elleni összecsapásának (2–0) 44. percében sérült meg, Pep Guardiolának rögtön le is kellett cserélnie.

Guardiola a találkozó utáni sajtótájékoztatón rossz hírt közölt, Gündogan sérülése súlyos, a középpályásnak – ismét – a térdével van problémája, ami miatt több hónapos kihagyás vár rá. A katalán menedzser hozzátette, pontos diagnózist, így a kényszerpihenő hosszát is csütörtökön, a vizsgálatok elvégzése után tudják majd megmondani.

Gündogant üldözi a balszerencse, hisz pályafutása során nem ez az első súlyos sérülése – a nyáron 27 millió euróért vásárolt játékos 2015 májusában, még a Borussia Dortmund színeiben szintén térdsérülést szenvedett, ami miatt csak szeptemberben mutatkozhatott be a Manchester Cityben.

 

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik