PL: „Megismételhetetlen a Leicester csodája” – Ranieri

2016.10.24. 16:31
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City trénere, Claudio Ranieri elmondta, hogy lehetetlenség megismételni az idei, csodával határos bajnoki címet.

A Premier League-ben címvédő Leicester City gyengén kezdte a jelenlegi szezont, kilenc mérkőzésen mindössze három győzelmet, két döntetlent és négy vereséget ért el. A „rókák” hétvégén 3–1-re legyőzték a Crystal Palace-t, az olasz mester szerint csapata játéka már kezdett hasonlítani az előző idényben mutatotthoz.

„Mindenki remekül futballozott. A srácok nagyon jól mozogtak és minden helyzetben kisegítették egymást” – mondta a 61 éves szakember, aki tudja, hogy a bajnoki címet nem lehet megismételni.

„Reálisan kell gondolkodnunk, a legfőbb feladatunk, megszilárdítani a helyünket a Premier League-ben. Ugyan mi vagyunk a bajnokok, de ezt el kell felejteni, mert nem reális. Az előző szezonunk maga volt a csoda.”

Ranieri kitért arra is, hogy Jamie Vardy miért csak a kispadon kezdett a Palace ellen.

„Ha nem lenne Iszlam Szlimani vagy Leonardo Ulloa, akkor Vardy biztosan játszott volna, de rajta kívül is vannak remek játékosaink, így kapott egy kis pihenőt.”

A Leicester City kilenc mérkőzés után 12. helyen áll a bajnokságban, és szombaton a Tottenham Hotspur vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

Tiltakoztak a szurkolók, nyilatkozatot adott ki a jegyárakról a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.05.07. 12:14

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 09:28

Könnyed sikerrel növelte előnyét a bajnokság élén az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.02. 20:25

Nagy lehetőség előtt a Tottenham: kikapott a West Ham United

Angol labdarúgás
2026.05.02. 17:59
Ezek is érdekelhetik