BL: Guardiola szerint Bravo akkor is az elmúlt tíz év egyik legjobb kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.19. 23:55
null
Pep Guardiola továbbra is bízik Claudio Bravóban (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapata könnyedén legyőzte korábbi sikeredzője, Pep Guardiola csapatát, a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában: a katalánok a triplázó Lionel Messi vezetésével 4–0-ra tömték ki a Premier League éllovasát. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Amíg egyenlő létszámban volt a két csapat, addig nyílt volt a mérkőzés, helytálltunk egy olyan csapat ellen, amely tömve van nagyszerű egyéniségekkel. De a piros lap véget vetett ennek – kesergett a lefújást követően Pep Guardiola, a Manchester City jelenlegi, a Barcelona volt vezetőedzője. – A Celtic elleni mérkőzés óta minden meccsünk ugyanolyan, az Everton ellen öngólt vétettünk és kihagytunk két büntetőt. Meg kell változtatnunk a csapat atmoszféráját. Ma is pariban voltunk, letámadtuk őket, megfelelő mértékben birtokoltuk a labdát és helyzeteink is akadtak. De nem értékesítettük ezeket, és ha meg akarod nyerni az ilyen meccseket, akkor ez nélkülözhetetlen.”

A közhelyek ismertetése után Guardiola elárulta, hogy beszélt Claudio Bravóval a piros lapot követően, és a kapus nagyon csalódott volt, de bizony ez is a futball része. Ennek ellenére Guardiola Bravót az elmúlt tíz év egyik legjobb kapusának tartja.

„Hogy ez volt-e karrierem legfájóbb veresége? Nem, nem ez volt, az a Real Madrid elleni vereség, amikor a Bayern Münchent vezettem, és hibáztam a kezdőcsapat összeállításában. Ma teremtettünk gólhelyzeteket, de Fernandinho elcsúszása kulcsfontosságú volt. Aztán jött Claudio... A hiba a játék része, de a piros lap után új mérkőzés kezdődött. Sergio Agüero nem sérült, pár napja már teljesen egészséges, most taktikai okokból volt kispados, szükségem volt még egy középpályásra. Beszéltem Agüeróval, elfogadta, hogy ma nem játszik. Nagyon szépen játszott a Barcelona, Enrique jó munkát végzett. Tudtuk előre, hogy nehéz csoportba kerültünk, de most már a Southampton elleni bajnokira kell koncentrálnunk” – tette még hozzá Guardiola.

„Nem érdemeltünk négygólos vereséget, sok helyzetünk volt, de a Barca kapusa mindent védett. Hogy mi volt a különbség ma a két csapat között? Az, hogy a Barcelonáé a világ legjobb játékosa, Lionel Messi. Nekünk az első célunk a Premier League meghódítása, aztán következik Európa” – értékelt a lefújást követően Nolito, aki idén majdnem a katalánokhoz igazolt, de a nyáron végül a Cityhez írt alá.

„Amikor mindkét csapaton ekkora nagy a nyomás, akkor bizony fordulnak elő hibák – védte meg jelenlegi és egykori játékosát Luis Enrique, a piros lapokra reflektálván. – Nem csalódtam Messiben, ilyen visszatérésben bíztam, ellenben holnapig izgulhatunk Gerard Piqué és Jordi Alba sérülése miatt, akkor tudhatunk majd biztosat.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ, C
-CSOPORT
FC Barcelona–Manchester City 4–0 (Messi 17., 61., 69., Neymar 89.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 3 3 13–1 +12 9
2. Manchester City 3 1 1 1 7–7 0 4
3. Mönchengladbach 3 1 2 3–6 –3 3
4. Celtic 3 1 2 3–12 –9 1

 

Legfrissebb hírek

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Hans-Dieter Flick a Barcelona védekezését méltatta a Newcastle elleni döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:50

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54
Ezek is érdekelhetik