Sunderland: Moyes gyorsan lelombozta a szurkolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.09. 18:52
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Sunderland menedzsere, David Moyes nem bízik a gyors építkezésben, ezért évekbe telhet mire felfuttatja a klubot.

David Moyes nyáron vette át a Sunderland irányítását, első átigazolási időszakában rögtön tíz új játékossal erősített, köztük a klubrekordért szerződtetett Didier Ibrahim Ndonggal. A szépszámú érkező láttán a klub szurkolói joggal reménykedhettek egy tavalyinál szebb szezonban, a skót tréner azonban lehűtötte a kedélyeket.

„Az emberek nem szeretik ezt hallani, de én úgy gondolom, hogy a lassú építkezés eredményesebb mint a gyors – nyilatkozta Moyes. – Az a feladat, hogy minden évben egy kicsit előrébb lépjünk, és így a csapat visszanyerje az identitását. Ezzel egy idő után elkezdjük vonzani a nevesebb játékosokat is. Ugyanez történt az Evertonnal is, mélyről indultunk, de láthatod, hogy manapság milyen jó játékosai vannak.

„Örülök, hogy megszereztük azokat a játékosokat, akikre szükségünk volt, de ez még csak az eleje a munkának – folytatta a szakember. – Három-négy átigazolási időszakra van szükség, hogy kiteljesedjünk. Csak akkor tudsz gyorsan építkezni, ha egy zsák pénzt adsz a játékosoknak.”

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
38 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
Tegnap, 23:05

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50