Liverpool: 112-szeres válogatott játékost vásároltak – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 13:13
null
Ragnar Klavan aláírta szerződését a Liverpoolnál (Fotók: liverpoolfc.com)
A Premier League-ben szereplő Liverpool a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megvásárolta az Augsburg középhátvédjét, Ragnar Klavant. A 112-szeres észt válogatott labdarúgó a hírek szerint 5 millió euróért váltott klubot, és hároméves szerződést kötött az angol csapattal.

 

A 30 esztendős védő négy évig játszott az Augsburgban, a Bundesligában 125 mérkőzésen lépett pályára, és négy gólt szerzett. Előtte játszott a Heraclesben és az AZ Alkmaarban is, a holland első osztályban összesen 173 meccsen szerepelt.

A Liverpool hivatalos honlapjának beszámolója szerint Klavan hosszú távú megállapodást kötött a csapattal, míg az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra. Az angol sajtó hároméves szerződésről és ötmillió eurós vételárról ír.

„Nehéz szavakba önteni az érzéseimet, huszonkét éve arról álmodom, hogy a Premier League-ben játszhassak, és tagja lehessek a Liverpool családjának. Az angol élvonal a legvonzóbb bajnokság a világon, mindig is zseniális futballisták játszottak itt. Ez a labdarúgás otthona” – mondta Klavan.

Az év legjobb észt játékosának eddig háromszor (2012, 2014, 2015) megválasztott középhátvéd Loris Karius, Joël Matip, Sadio Mané és Marko Grujics után a Liverpool ötödik nyári szerzeménye.

Klavan a 17-es mezt viseli új csapatánál
Klavan a 17-es mezt viseli új csapatánál

 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
20 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11
Ezek is érdekelhetik