PL: az FA vizsgálatot indított a Chelsea és a Spurs ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.04. 17:56
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálatot indított a Chelsea-vel és Tottenham Hotspurrel szemben a két csapat hétfői bajnokija közben és után történt botrányos jelenetek miatt.

A Spurs középpályásának, Moussa Dembélének személyesen is felelnie kell tettéért, miután az FA különösen erőszakos viselkedéssel gyanúsítja. A felvételek tanúsága szerint a belga játékos kísérletet tett rá, hogy ujjaival megfossza Diego Costát a szeme világától. Miután Dembélé aligha tud megfelelő magyarázattal szolgálni tettének enyhítésére, ez gyakorlatban azt jelenti, hogy biztosan legalább hárommeccses eltiltásra számíthat.

Az FA egymástól függetlenül három korábbi elitbíróval értékeli ki a játékvezetői jelentésben nem szereplő – azaz nem látott – eseményeket.

Az összecsapáson Mark Clattenburg játékvezető 12 sárga lapot osztott ki, ám ez sem akadályozta meg a feleket abban, hogy a hajrában két tömegjelenet során is egymást inzultálják a játékosok.

A találkozó 2–2-es döntetlenre végződött, amely egyben a Leicester City bajnoki címét jelentette.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
7 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38