MU: Sikerült lerombolni, amit Sir Alex felépített – Schmeichel

2016.05.18. 12:10
Peter Schmeichel, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi kapusa halálra unta magát a „vörös ördögök” játékán.

Hiábanyert a Manchester United a 38. fordulóból elhalasztott mérkőzésén a Bournemouth ellen kedden, nem indulhat a Bajnokok Ligájában. A„ vörös ördögök” szombaton az FA-kupa elhódításával még kozmetikázhatnak, ha legyőzik a Crystal Palace-t a Wembleyben, Peter Schmeichel azonban az egész szezonnal elégedetlen.nyert a Manchester United a 38. fordulóból elhalasztott mérkőzésén a Bournemouth ellen kedden, nem indulhat a Bajnokok Ligájában. A„ vörös ördögök” szombaton az FA-kupa elhódításával még kozmetikázhatnak, ha legyőzik a Crystal Palace-t a Wembleyben, Peter Schmeichel azonban az egész szezonnal elégedetlen.

„Imádom a Manchester Unitedet, kiskorom óta figyelem a játékát, de amit ebben a szezonban nyújtott, attól halálra untam magam… – mondta Schmeichel a Sky Sportsnak. – A mienk az egyik olyan klub, amelyik teljesen rossz irányba halad.”

„Nem úgy futballoztunk, ahogy azt a csapattól megszoktam. Korábban nem volt jellemző ránk, hogy egy–nulla után beálljunk védekezni, mindig meg akartuk szerezni a második, a harmadik gólt. Sikerült lerombolni, amit Sir Alex Ferguson felépített. Szurkolóként azt szeretném látni, hogy nyerjen az együttes, de azt is szeretném, hogy szórakoztatóan játsszon.”

Louis van Gaal, az MU menedzsere a kritikákra úgy reagált, hogy a szurkolók túl sokat várnak el átalakulóban lévő csapatától.

Önmagáért beszél – a Bournemouth elleni meccs előtti statisztika (gólok, lövések, kapura lövések, kialakított helyzetek, passzok a támadóharmadban, hátrapasszok, oldalpasszok, labdabirtoklás)
Önmagáért beszél – a Bournemouth elleni meccs előtti statisztika (gólok, lövések, kapura lövések, kialakított helyzetek, passzok a támadóharmadban, hátrapasszok, oldalpasszok, labdabirtoklás)
Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05