Arsenal: foszforeszkálós citromsárga – itt az új mez?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.19. 19:46
null
Nem biztos, hogy sokat játszanak benne, de egy-két fanatikus biztosan vesz az Arsenal harmadik számú mezéből
Kiszivárgott, hogy nézhet ki a Premier League-ezüstérmes Arsenal harmadik számú szerelése a következő szezonban.

A klasszikus hazai és idegenbeli szerelés mellett minden csapat gyárt egy harmadik számú mezt, amiben csak ritkán lép pályára. Például abban az esetben, ha az első két garnitúrából látványra egyik sem különül el az ellenfél szerkójától. Illetve marketingszempontok is közrejátszanak abban, hogy néha a harmadik számú mezt is előveszik a szekrényből a csapatok.

A konzervatívabb Arsenal-szurkolók valószínűleg azt remélik, hogy a fenti mezben ritkán (leginkább soha sem…) szaladnak ki a játékosok a pályára. Bár tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a szerelés. Ízlések és pofonok.

Lehet, hogy a foszforeszkálós citromsárga-sötét tengerészkék összeállítás lesz az új divat.

Legfrissebb hírek

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:48

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:38

Egy lépésre a szent gráltól – a PSG sikerét ünnepelték a francia lapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:11

Vége az álomnak – brit sajtóreakciók az Arsenal BL-búcsújára

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:32

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Dembélé nélkül a PSG, bekerült Partey az Arsenalnál – BL-elődöntős kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 19:50
Ezek is érdekelhetik