PL: a Leicester bajnoki címére fogadott, még sincs nála nagyobb vesztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 22:00
null
Nem, nem és nem! (Forrás: 101 Great Goals)
„A sporttörténelem legrosszabb cash outja.” Csak így ír az angol sajtó arról a sportfogadóról, aki a 2015–2016-os szezon kezdete előtt a Leicester City bajnoki címére fogadott a Premier Leauge-ben, de nem sokkal később elkövetett egy hatalmas hibát.

 

Mint ismert, az előző szezonban a kiesés elől hatalmas hajrával megmenekülő Leicester City csodát tett Claudio Ranieri irányításával, és nagyon közel áll ahhoz, hogy minden várakozást felülmúlva angol bajnok legyen.

Az elmúlt hónapokban több szerencsés sportfogadó is feltűnt, aki az idény kezdete előtt a Leicester végső sikerére fogadott, óriási pénzért. A fogadóirodák az első forduló előtt 5000-szeres pénzt ajánlottak a „rókák” bajnoki címére.

Akik jó megérzéssel a Leicesterre rakták pénzüket, már az idény közben nyerhettek, feltéve, hogy éltek a „cash out” lehetőséggel. Ennek értelmében a fogadó lezárhatja a fogadását, miközben még zajlik, annak aktuális értékéért. Mint például ő.

Nos, szerencsétlenül járt főhősünk is élt a cash out lehetőségével, de minden bizonnyal még soha semmit nem bánt meg ennyire az életében.

A szezon első fordulója előtt fél fonttal fogadott a Leicester City bajnoki címére, 5000-szeres pénzért. A Premier League első fordulójában a Ranieri-csapat 4–2-re legyőzte a Sunderlandet, ez mégis elbizonytalanította a sportfogadót, aki úgy döntött, hogy azonnal rákattint a cash out gombra. Nyereménye 45 penny volt.

Ha mostanáig kitartott volna, fogadása 2500 fontot, mintegy 1 millió forintot hozott volna a konyhára.

 


Kegyetlen.
Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
10 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
10 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
15 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:09

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59
Ezek is érdekelhetik