Edzősors: Manchester! Madrid! Nagy verseny Mourinho-ügyben

2016.04.08. 11:52
null
José! Mi az igazság? (Fotó: Reuters)
Az angol sajtóban merőben különböző információk – találgatások? – látnak napvilágot José Mourinho közeljövőjével kapcsolatosan. Pénteken például az egyik lap a Manchester United következő menedzsereként látja, a másik szerint viszont a Real Madrid vezetőedzője lehet.

 

A két klub felvetése Mourinho következő állomásaként önmagában nem újdonság, bár a manchesteri vonal régebb óta él, mint a realos, és jóval több hírt gerjesztett már. Esetleges madridi visszatérése ennek ismeretében kevésbé valószínű.

A Mirror – és a Mundo Deportivo – pénteken mégis arról számolt be, hogy Zinédine Zidane napjai meg vannak számlálva a Real Madridnál, ha nem jut be a BL-elődöntőbe. (A blancók a BL-negyeddöntő első felvonásán 2–0-ra kikaptak a Wolfsburg vendégeként.) Viszont Louis van Gaal biztosan az MU élén marad, amennyiben csapatával BL-kvalifikációt szerez. Az angol együttes jelenleg ötödik, de csak egy ponttal marad el a már BL-indulást jelentő negyedik helyen álló városi rivális Citytől. Igaz, a hatodik WHU hátránya eközben csupán két pont vele szemben.

A The Sun ugyanakkor azt írja a portugál szakemberről, hogy Manchester közelében keres házat, miután szóbeli megállapodást kötött az MU-val. Jelenleg Sir Alex Ferguson klubigazgató írásos visszaigazolását várja a májusi(!) munkakezdésről.

Vajon hol köt ki Mourinho? Manchesterben? Madridban? Vagy harmadik lehetőség valósul meg? Melyik angol lapnál tudják az igazságot, vagy legalábbis járnak hozzá közelebb?

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21