Anglia: lobbanékony mamája szúrt ki a fiatal tehetséggel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.09. 16:35
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Ipswich Town egy különös történettel került a figyelem középpontjába.

Ainsley Maitland-Niles az Arsenal játékosa, de tavaly óta az Ipswichnél szerepel kölcsönben. A történet főszereplője ő, illetve a mamája, Jule Niles.

Még 2015 áprilisában fordult elő, hogy a mama valamiért nagyon elégedetlen volt egy meccs során a pályán látottakkal. Megtámadott két Arsenal-alkalmazottat egy U21-es mérkőzés alatt, majd azzal fenyegetőzött, hogy leviszi a fiát a pályáról. A rendőrséget is ki kellett hívni akkor, ám végül nem emeltek vádat Jule Niles ellen.

Jule Niles most az Ipswich menedzserét, Mick McCarthyt pécézte ki magának. A The Sun szerint az asszony nem éppen finom stílusban különféle fenyegető megjegyzéseket tett hangüzenet formájában McCarthy telefonjára, mert a mester megtiltotta, hogy Ainsley részt vegyen az angol válogatott márciusi mezbemutatóján.

Az újság úgy véli, McCarthy meg is mutatta az üzenetet az Ipswich néhány alkalmazottjának, hogy lássák, nem őrült meg – mármint a mester.

„Cserébe” Ainsley Maitland-Nilest a hírek szerint kiközösítették a csapatnál…

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

A Southampton a hosszabbítás végén betalált, mehet játszani a Wembley-be a feljutásért

Angol labdarúgás
2026.05.12. 23:48
Ezek is érdekelhetik