PL: végre csapatot talált, eltiltották, máris kirúgnák a korábbi arsenalost

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 11:33
Egyéves eltiltást kapott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA) Emmanuel Eboué, mert nem fizette ki korábbi menedzserét. A 2005 és 2011 között az Arsenalban szereplő hátvéd nemrégiben írt alá a Premier League-ben a kiesés ellen harcoló Sunderlandhez, ám a klub máris szerződést bontott vele.

Az elefántcsontparti játékosnak – miután az előző idény végén a Galatasaray nem hosszabbított vele szerződést – március elejéig nem volt csapata, azonban nemrégiben próbajátékon sikerült meggyőznie a Sunderland vezetőit, és a szezon végéig aláírt a „fekete macskákhoz”.

Eboué ugyanakkor nem mutatkozott be a tabellán 18. együttesben, és – a FIFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében – amíg nem törleszti 30 ezer svájci frankos (8.6 millió forintos) tartozását az ügyeit korábban képviselő Sébastien Boisseau felé, nem is léphet pályára.

A 32 éves jobbhátvéd fellebbezett már a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), ám az is Boisseau-nak adott igazat, így Ebouénak fizetnie kell, vagy nem játszik.

A hír napvilágra kerülése után a Sunderland közleményben jelezte: az FA-től kapott tájékoztatás szerint Eboué eltiltása már él, a klub a játékos és korábbi menedzsere jogi vitájáról nem tudott, ezért jelezte a labdarúgó felé, hogy azonnali hatállyal felbontanák a szerződését.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik