Arsenal: szinte biztos, hogy érkezik a Borussia kulcsembere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.15. 07:55
null
Ami biztos, Havard Nordtveit Angliába igazol. Ami még nem biztos, hogy az Arsenalhoz (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Havard Nordtveit nem hosszabbítja meg a szerződését, és a nyáron távozik a klubtól. A norvég válogatott középpályás Angliában folytatja a pályafutását – kiindulva a korábbi hírekből, könnyen elképzelhető, hogy az Arsenalban.

 

Német lapértesülésekre hivatkozva február végén számoltunk be róla, hogy Arsene Wengernek, az Arsenal menedzserének megakadt a szeme a 25 esztendős futballistán, aki 2007 és 2010 között az „ágyúsok” alkalmazásában állt, de nem tudta beverekedni magát az első csapatba, ezért rendre kölcsönadták.

A középhátvédként is bevethető védekező középpályást a londoni együttes 2011-ben 800 ezer fontért elengedte a Mönchengladbachhoz, ahol azóta az együttes egyik leghasznosabb játékosává és alapemberévé nőtte ki magát.

A magyar válogatott elleni Európa-bajnoki pótselejtező mindkét felvonásán a kispadon helyet foglaló Nordtveit szerződése a nyáron lejár a Bundesliga negyedik helyén álló csapatánál, amely hétfőn bejelentette, hogy a nagy munkabírású labdarúgó a nyáron búcsút int Németországnak és Angliában folytatja – ám azt még nem tudni, melyik gárdában.

„A jelenlegi helyzetre való tekintettel szeretném meghagyni a lehetőséget az új klubomnak a hivatalos bejelentésre. Azt azonban elárulhatom, hogy visszatérek Angliába. Fiatalként az Arsenalban játszottam, de a Premier League-ben egyszer sem léptem pályára. Norvégiában minden futballista célja, hogy Angliában szerepeljen, szeretném kipróbálni magam” – mondta Nordtveit, aki ebben a szezonban 31 tétmérkőzésen négy gólt szerzett a Mönchengladbachban.

Kiindulva tehát a korábbi hírekből és a játékos múltjából – valamint az Arsenalt sújtó állandó sérüléshullámból –, könnyen elképzelhető, hogy a londoni csapathoz vezet Nordtveit útja. Vagy meglepetés történik?

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
7 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
7 órája

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
8 órája

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 18:37

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32
Ezek is érdekelhetik