Arsenal: távozott, sztár lett belőle, most visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.29. 18:07
Német lapértesülések szerint az Arsenal labdarúgócsapatánál egy olyan játékosra vetettek szemet, akit már jól ismernek.

Az Arsenalnál szinte minden posztra van két klasszisa a csapatnak, egy védekező felfogású középpályás, aki labdákat tud szerezni, azonban nem jönne rosszul a londoniaknak.

A Bild beszámolója szerint meg is találták az „ágyúsok” a tökéletes futballistát a posztra, ráadásul zsákbamacskát sem vennének, hiszen Londonban már jól ismerik a játékost.

A németek úgy tudják, a Borussia Mönchengladbach norvég válogatott játékosát, Havard Nordtveitet nézték ki Arsene Wengerék.

A most 25 esztendős játékoson pont Wenger szeme akadt meg 2007-ben egy norvég bajnokin, és szerződtette is azonnal az akkor még hátvédként játszó Nordtveitet, 500 ezer fontért.

A norvég fiatal végül a londoniaknál nem tudta beverekedni magát a csapatba, többször kölcsönadták, majd 2011-ben 800 ezer fontért elengedték a Mönchengladbachhoz, ahol már középpályásként számoltak vele, és hamar a csapat egyik leghasznosabb játékosa lett.

A hírek szerint így újra meglátta a lehetőséget Wenger a játékosban, és hogy még szimpatikusabb legyen a transzfer: Nordtveit szerződése a nyáron lejár, így a transfermarkt.de által 6 millió euróra (4.7 millió font) értékelt játékos ingyen érkezhetne.

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
7 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04
Ezek is érdekelhetik