PL: tiltakoznak a Liverpool-szurkolók a jegyárak miatt

MTI MTIMTI MTI
2016.02.05. 11:50
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC szurkolói csoportjai arra szólították fel tagjaikat, hogy tiltakozzanak a jegyárak tervezett emelése ellen, s vonuljanak ki a stadionból a szombati mérkőzés közben.

A drukkerek azt tervezik, hogy szombaton, a Sunderland elleni meccs 77. percében szervezetten elhagyják az Anfield Roadot, mert a klub a mostani 59 font helyett jövőre már 77 fontot (31 ezer forint) akar kérni a felújított főlelátóra szóló belépőkért.

A Liverpool a héten azt is bejelentette, hogy a 2016–2017-es idényre szóló bérletek közül némelyik több mint ezer fontba (406 ezer forint) kerül, erre korábban még nem volt példa.

„A klub azt hiszi, elfogadható, hogy soha nem tapasztalt pénzösszeget kérjen a szurkolóktól” – írta a Twitteren a Spion Kop 1906 elnevezésű szurkolói csoport. „Tegyünk róla, hogy a tulajdonosok megértsék, ez elfogadhatatlan. A 77. percben álljatok fel és vonuljatok ki a stadionból!”

 

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 10:56

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17