Liverpool: Klopp kitette az El-keretből Bogdán Ádámot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.04. 14:53
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp Bogdán Ádám helyett Danny Wardra számít az Európa-ligában, a magyar helyett a walesi labdarúgót nevezte a 25-ös keretbe.

Bogdán január közepén szorult eggyel hátrébb a házi rangsorban, és lett második számú kapusból harmadik, miután a Liverpool visszarendelte Skóciába kölcsönadott játékosát. A 22 éves Ward az Aberdeen kapuját őrizte az őszi szezonban, most viszont már ő a Liverpool kispados kapusa, a biztos kezdő Simon Mignolet mögött.

Bogdán a Watford és az Exeter City ellen hibázott, jelen állás szerint a Liverpoolnál aligha kap játéklehetőséget a tavasszal, bár Klopp így is ragaszkodik ahhoz, hogy velük maradjon.

A Liverpool a német Augsburg vendégeként lép pályára február 18-án az El-ben, a hazai visszavágóra egy héttel később, hazai környezetben kerül sor. A párharc továbbjutója bejut a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
Tegnap, 8:31

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
2026.04.08. 20:49

Jürgen Klopp: Ha a Real Madrid hívott volna, arról talán már tudnom kellene

Minden más foci
2026.03.24. 11:09

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2026.03.22. 00:23
Ezek is érdekelhetik