MU: Suárezzel vagy Agüeróval nem itt tartanánk – Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.06. 12:06
A Manchester United szombaton 0–0-s döntetlent játszott a West Ham United ellen a Premier League 15. fordulójában. A produkciót az Old Trafford közönsége csalódott füttyszóval értékelte. A menedzser, Louis van Gaal szerint nem a helyzetek kialakításával volt probléma.

A Manchester United már az ötödik 0–0-s döntetlent játszotta a jelenlegi szezonban. Van Gaal úgy érzi, ha lenne egy olyan csatára, mint a Barcelonának vagy a Manchester Citynek, akkor nem ez lenne a helyzet.

„Luis Suárez vagy Sergio Agüero vajon gólt szerzett volna ezen a mérkőzésen? Persze, erre nehéz választ adni, de úgy gondolom, hogy igen” – mondta Van Gaal a találkozót követően a BBC-nek.

„Elegendő helyzetet alakítottunk ki ahhoz, hogy gólt szerezzünk, ezzel tehát nem volt probléma” – tette hozzá.

Sokat elárul a Manchester United idénybeli góltermeléséről, hogy a támadó középpályás Juan Mata vezeti a házi góllövőlistát, négy találattal.

„A futballban a legfontosabb az akaratod másikra erőltetése, a helyzetek kialakítása és a gólszerzés. Az első kettőben jól teljesítettünk, de a labdarúgás a gólszerzésről szól. Ha nem tudunk egy méterről az üres kapuba találni, nem tudok mit mondani. A helyzeteket be kell fejezni, ez a játékunk egyetlen hiányossága” – fejezte ki kritikáját játékosai felé a holland menedzser.

A szombati, gól nélküli döntetlennel végződő mérkőzésen a West Ham United kétszer is eltalálta a kapufát, miközben a Manchester United egyetlen kaput eltaláló lövésig jutott kilencven perc alatt.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34