PL: francia szakember veszi át az Aston Villa irányítását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 18:45
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a francia Rémi Garde lett az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Aston Villa menedzsere.

A klub hétfői bejelentése szerint az október 25-én menesztett Tim Sherwood helyét átvevő 49 éves tréner négyéves szerződést írt alá. A Premier League 11. fordulójának hétfő esti záró mérkőzését – amelyen az Aston Villa a Tottenham Hotspur vendége lesz 21 órától – az új edző már a helyszínen, a lelátóról nézi végig. A bemutatkozására vasárnap a listavezető Manchester City elleni találkozón kerül sor.amelyen az Aston Villa a Tottenham Hotspur vendége lesz 21 órától – az új edző már a helyszínen, a lelátóról nézi végig. A bemutatkozására vasárnap a listavezető Manchester City elleni találkozón kerül sor.

Garde játékosként honfitársa, Arsene Wenger első igazolása volt az Arsenalnál, korábban pedig az Olympique Lyon és a Strasbourg együttesét erősítette. A francia válogatottban hat mérkőzésen szerepelt.

A Lyon vezetőedzőjeként 2011 és 2014 között sorrendben egy negyedik, egy harmadik és egy ötödik helyet szerzett a francia élvonalban, 2012-ben pedig megnyerte a Francia Kupát.

„Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen illusztris klub vezetőedzője lehetek. Rendkívül pozitív hangvételű találkozókon vagyok túl a tulajdonossal és a vezérigazgatóval egyaránt. Ambiciózus terveik vannak és nagyon izgatottá tesz, hogy segíthetek megvalósítani ezeket – idézi a klub honlapja Rémi Garde-ot. – Nyilvánvalóan nehéz feladat előtt állunk, de várom a kihívást és számítok minden szimpatizánsunk segítségére.”

Elődje, Tim Sherwood februárban ült le az Aston Villa kispadjára, irányításával a csapat 23 mérkőzéséből 16-ot elvesztett és csak hatot nyert meg, viszont bejutott az FA-kupa döntőjébe. Nyáron távozott az együttes két kulcsembere, Fabian Delph és Christian Benteke, de Jordan Ayew, Jordan Amavi és Jordan Veretout megszerzésére több mint 22 millió fontot (9.6 milliárd forint) költött a birminghami együttes, amely ennek ellenére az első forduló óta nem nyert meccset a bajnokságban. Egy döntetlen mellett nyolc veresége van, vagyis mindössze négy pontot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
14 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37
Ezek is érdekelhetik