PL: Agüero a Liverpool ellen térne vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 20:15
Jövő szombaton, a Liverpool elleni bajnoki mérkőzésen térne vissza a Premier League-ben listavezető Manchester City argentin labdarúgója, Sergio Agüero, aki október elején szenvedett combizomsérülést.

A 27 éves csatár reményét fejezte ki, hogy a válogatott mérkőzések miatti szünet után újra alkalmas lesz a játékra.

„Türelmesen teszem a dolgomat, nem siettetek semmit, de nem hiszem, hogy messze vagyok a visszatéréstől. Fizikálisan jó állapotban érzem magam, az elmúlt hetekben igyekeztem megtartani korábbi kondíciómat” – nyilatkozta Agüero.

„Továbbra is keményen kell dolgoznom, legkésőbb a jövő héten ismét a csapattal edzhetek, és bízom abban, hogy a Liverpool ellen visszatérhetek a pályára.” – tette hozzá.

Az argentin játékos október 9-én, az Ecuador ellen 2–0-ra elvesztett világbajnoki selejtezőn sérült meg, ezért ki kellett hagynia a Paraguay elleni találkozót (0–0), és – a szintén sérült Lionel Messihez hasonlóan – a magyar idő szerint péntek éjjel 1 órakor kezdődő, Brazília elleni rangadón sem szerepelhet.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik