Man. City: a 80 milliós igazolás elmondta, hova akart szerződni

2015.11.22. 08:11
Kevin De Bruyne, a Manchester City futballistája elárulta, melyik csapatba szeretett volna korábban szerződni, ám akkor José Mourinho lebeszélte a váltásról.

De Bruyne nem először próbál szerencsét Angliában, a belga 2012 és 2014 között a Chelsea futballistája volt, de mivel nem kapott lehetőséget, Németország felé vette az irányt, ám nem a Wolfsburgba volt a kiszemelt.

„Mindenben megegyeztem a Borussia Dortmunddal és Jürgen Klopp-pal, majd megkértem a Chelsea vezetőségét, engedjenek el. Úgy éreztem, ez a helyes döntés. Mikor Mourinhóval leültem beszélni, azt mondta, ne váltsak, nem járnék jól. Megígérte, hogy ha maradok, megkapom a lehetőséget és alapemberré válhatok Londonban...” – mondta a The Telegraphnak De Bruyne.

A belga végül nem kapta meg az esélyt a „kékeknél”, így a Wolsfburghoz szerződött, ahonnan 80 millió euró körüli összegért 2015 nyarán elvitte a Manchester City.

Legfrissebb hírek

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
16 órája

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
18 órája

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

A Mbappé-téma miatt dühöngött José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 17:28

„Szerencsések leszünk, ha...” – Mourinho a Manchester City ügyén viccelődött

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 19:30

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04