Liverpool: Klopp keményít, kitiltotta a feleségeket és barátnőket!

2015.10.17. 12:05
null
Jürgen Klopp átvette az irányítást (Fotó: Action Images)
Jürgen Klopp, a Liverpool egy hete kinevezett, szombaton a Tottenham ellen debütáló menedzsere nem vesztegeti az idejét, már az elején a maga képére formálná új csapata öltözőjét. Ennek érdekében bevezetett néhány, a „vörösöknél” megszokottól eltérő szabályt.

 

A német szakember elsőként kitiltotta a feleségeket és barátnőket, azaz a WAG-eket a csapat edzőközpontjából, mondván „Melwood a közös munka főhadiszállása”.

Klopp a játékosainak elmondta, azt szeretné, ha az edzőközpontban töltött idő száz százalékában a labdarúgásra és a feladatokra koncentrálnának – ezért szükséges a hölgyek kitiltása.

A szurkolók körében hatalmas lelkesedéssel fogadott mester a futballisták szabadidejét is megrövidítette. A válogatott játékosok visszatérését követő első napon három edzést is tartott.

Elsődleges célja a Liverpool-játékosok mentalitásának megváltoztatása, elmondása szerint ebben a tekintetben lehet a legrövidebb idő alatt látványos változásokat elérni.

Jürgen Klopp fő elvárása, hogy a Liverpool minden ellenfelénél többet fusson és keményebben harcoljon, ha pályára lép egy mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
13 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
Tegnap, 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
Tegnap, 13:33

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12