Liverpool: Nem vagyok süket, én is hallom… – Bogdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.26. 10:06
null
Bogdán Ádám csak a saját feladatára koncentrál (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Liverpool labdarúgócsapata gőzerővel készül az Aston Villa elleni bajnokira, melyre szombaton 16 órától kerül sor. A „vörösök” magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám bízik benne, hogy sikerül kilábalniuk a gödörből, és a birminghami csapattal szemben már gólra váltják a helyzeteiket.

 

A Liverpool hat fordulót követően nyolc ponttal a 13. helyen áll a tabellán, és a legutóbbi négy mérkőzésén csak két pontot szerzett. A csapat Bogdán Ádám három hárított tizenegyesének is köszönhetően kiejtette a Ligakupából a Carlisle Unitedet, a szurkolók ettől függetlenül csalódottak az eddigi szereplés miatt.

„Megértem a drukkerek elkeseredettségét. Mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbb meccset megnyerjük, lehetőleg stílusosan. Tisztában vagyunk vele, hogy az Aston Villa ellen nehéz feladat vár ránk. A kapu előtti utolsó labdaérintések mostanában nem sikerülnek, remélem, szombaton felénk fordul a szerencse” – mondta Bogdán Ádám a Liverpool Echónak.

Az angol sajtóban megjelenő hírek szerint az Aston Villa ellen is Simon Mignolet áll majd a Liverpool kapujában, de ha ismét gyenge napot fog ki, a következő fordulóban már Bogdán kaphat lehetőséget.

A magyar válogatott kapus elmondta, próbálja figyelmen kívül hagyni a külvilágból érkező megjegyzéseket.

„Igyekszem a saját teljesítményemre koncentrálni, valamint arra, hogyan tudnék minél több lövést hárítani. Nem vagyok vak és süket, én is hallom és érzékelem, amiről mások beszélnek, de próbálok a feladatomra összpontosítani. Kiváló játékosokkal dolgozhatok együtt, minden nap mosollyal az arcomon térek haza” – tette hozzá Bogdán.

A Liverpool számára az Aston Villánál ideálisabb ellenfél nem is következhetne jelen pillanatban – a birminghami csapat a legutóbbi öt meccsén csak egy pontot gyűjtött.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

13.45: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Leicester City–Arsenal (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Liverpool–Aston Villa
16.00: Stoke City–AFC Bournemouth
16.00: West Ham United–Norwich City
16.00: Manchester United–Sunderland
16.00: Southampton–Swansea City
18.30: Newcastle United–Chelsea (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 5 – 1 12–2 +10 15
2. Manchester United 6 4 1 1 9–5 +4 13
3. West Ham 6 4 – 2 13–7 +6 12
4. Leicester City 6 3 3 – 13–9 +4 12
5. Arsenal 6 3 1 2 5–5 0 10
6. Everton 6 2 3 1 8–5 +3 9
7. Swansea 6 2 3 1 7–5 +2 9
8. Crystal Palace 6 3 – 3 8–7 +1 9
9. Tottenham 6 2 3 1 5–4 +1 9
10. Watford 6 2 3 1 5–5 0 9
11. Norwich City 6 2 2 2 9–10 –1 8
12. West Bromwich Albion 6 2 2 2 4–6 –2 8
13. Liverpool 6 2 2 2 4–7 –3 8
14. Bournemouth 6 2 1 3 8–9 –1 7
15. Chelsea 6 2 1 3 9–12 –3 7
16. Southampton 6 1 3 2 7–8 –1 6
17. Aston Villa 6 1 1 4 6–9 –3 4
18. Stoke City 6 – 3 3 5–9 –4 3
19. Newcastle 6 – 2 4 3–9 –6 2
20. Sunderland 6 – 2 4 6–13 –7 2

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
12 perce

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
13 perce

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17