MU: Van Gaal megvédte Rooneyt, beszólt a média képviselőinek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.17. 15:43
Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere megvédte a szezont gyengén kezdő Wayne Rooneyt, majd azt mondta, véleménye szerint a média képviselői a saját véleményüket kritizálják.

Rooney sem a Tottenham Hotspur, sem az Aston Villa kapuját nem tudta bevenni az első két fordulóban, pedig egyedüli csatárként játszott azt követően, hogy Robin van Persie és Radamel Falcao is távozott a csapattól.

„Minden arról szólt a médiában az elmúlt egy évben, hogy Rooneynak centerpozícióban kellene játszania. Egészen elképesztő, hogy csupán két mérkőzés telt el, máris kételkednek a saját véleményükben – fakadt ki Van Gaal. – Ezt egyszerűen nem tudom megérteni, én viszont bízom a játékosaimban.”

A holland szakember szót ejtett az Aston Villának betaláló Adnan Januzajról is, aki az előző évadban csak hét Premier League-mérkőzésen volt kezdő.

„Huszonnégy játékossal kellett versenyeznie az utóbbi idényben, pedig csak húszéves. Fiatal labdarúgó, aki egyelőre nem képes folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Itt a lehetőség, ebben a szezonban bizonyítania kell, hogy képes rá. Egy olyan klubban, mint a Manchester United, soha sincs garantált helyed a kezdő tizenegyben. Ezt mindenki tudja, ezért van kiváló hangulat a csapatnál.”

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
5 órája

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.02.07. 15:30
Ezek is érdekelhetik