Chelsea: D. Costa és 8 szó, Terry arcáról lefagyott a mosoly

2015.07.30. 12:59
Hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül a Chelsea csatárának, Diego Costának az önéletrajzi könyve. A brazilból lett spanyolról szóló írásból egy oldal most kiszivárgott, melyből kiderül, hogyan mutatkozott be új együttesénél a támadó.

Az „Art of War”, vagyis a „Harc művészete” címet kapó könyv beszámolója szerint az Atlético Madridnak búcsút intő csatár nem beszélt jól angolul, amikor a Chelsea-hez szerződött, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy tökéletes első benyomást tegyen csapattársaira.

„Diego Costát Oscar segítette a beilleszkedésben, így érkezése után is ő vezette körbe, és mutatta be a csatárt a társaknak. Costa csupán ezt a nyolc szót mondta, amikor először kezet fogott John Terryvel. »I go to war. You come with me.« (Háborúba megyek. Jöttök velem.)” – olvasható az Art of War című könyvből kiszivárgott oldalon.

„Az addig vidám, nevető angol ikon arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly, és látta, végre megtalálta az emberét…”

Legfrissebb hírek

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
2 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
3 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
22 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55