PL: Falcao Angliában marad, londoniakkal tárgyal - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.31. 11:39
null
Radamel Falcao és Oscar. Jövőre csapattársak? (Fotó: Reuters)
Radamel Falcaót nem szerződteti a Manchester United, de a kolumbiai labdarúgó mégis Angliában maradhat, ugyanis egybehangzó brit lapértesülések szerint már tárgyalóasztalhoz ült a bajnok Chelsea képviselőivel.

Mint megírtuk, a Manchester United nem kívánja megtartani a 29 éves Falcaót, de a „Tigris” becenévre hallgató kolumbiai a kudarcnak tekinthető 2014–2015-ös idénye után is maradna Angliában, és a Chelsea vagy az Arsenal színeiben játszana.

A „kékek” nem vesztegették az időt, a Telegraph értesülései szerint már tárgyalnak a Premier League egyik legrosszabb igazolásának tartott Falcaóval, aki hajlandó lenne csökkenteni fizetési igényét.

„Most már csak a Copa Américára koncentrálok, hallottam a pletykákat, de nyugodt vagyok. Az ügynököm már intézkedik” – idézi Falcaót az As.

A transfermarkt.de által 45 millió euróra taksált Falcao huszonhat Premier League-mérkőzésen négy gólt szerzett és öt (más forrás szerint négy) gólpasszt adott a 2014–2015-ös szezonban.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
23 órája

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14