Chelsea: A bajnoki cím csak a kezdet - állítja Fabregas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.03. 12:41
Cesc Fabregas, a Chelsea labdarúgója remek szezon végéhez közeledik csapatával. Amellett, hogy a londoniak megnyerték a Ligakupát, a bajnoki címtől is csak egy lépésre vannak – ennek kapcsán szólalt meg a spanyol középpályás.

Annak ellenére, hogy Fabregas csak tavaly nyáron szerződött a Chelsea-be, szinte azonnal csapata egyik vezérévé nőtte ki magát. Ezt igazolja a bajnokságban kiosztott tizennyolc gólpassza is, mellyel kulcsszerepet játszott a londoniak sikereiben.

A bajnoki cím ünneplését már a Crystal Palace elleni mérkőzés után elkezdhetik a „kékek”, hiszen ha hazai pályán győzni tudnak, úgy matematikailag is bebiztosítják első helyüket a tabellán. Az összecsapás előtt Fabregas röviden összefoglalta csapata szezonját és jövőbeli várakozásait.

„Ez egy új csapat, feltörekvő generációval, amelyet össze kell tartani, ameddig csak lehet. – kezdte Fabregas. – Remélhetőleg ez csak a kezdet, és nem itt kell befejeznünk. Jövőre eggyel előrébb szeretnénk lépni, azaz a Bajnokok Ligájában is jobban szeretnénk teljesíteni.”

„Láttuk, hogy Angliában mindent megnyerhetünk. Ha el akarjuk érni ezt az európai kupaporondon is, akkor javulnunk kell, hiszen ott már más a helyzet. Ennek ellenére a Bajnokok Ligájában sem vagyunk messze a célunktól.”

„Erős mentalitású és karakterű a csapatunk, a játékostársaim pedig mindannyian győztes és versenyző típusok. Az öltöző atmoszférája csodálatos. Sok fiatal játékosunk is van, mint például Oscar és Willian, akik egyre érettebbé válnak, és konkurenciát jelentenek számomra is.”

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
SZOMBAT
Manchester United–West Bromwich
0–1
(Olsson 63.)
Leicester City–Newcastle United 3–0 (Ulloa 1., 48., Morgan 17.)
Aston Villa–Everton 3–2(Benteke 10., 45., Cleverley 64., ill. Lukaku 59. – 11-esből, Jagielka 92.)
Liverpool–QPR 2–1(Coutinho 19., Gerrard 87., ill. Fer 73.)
Sunderland–Southampton 2–1(J. Gómez 21., 55. – mindkettőt 11-esből, ill. Mené 22.)
Swansea City–Stoke City 2–0(Montero 76., Ki Szung Jong 92.)
West Ham United–Burnley 1–0(Noble 24.)

VASÁRNAP
14.30:Chelsea–Crystal Palace(Tv:DIGI Sport1)
17.00:Tottenham Hotspur–Manchester City(Tv:DIGI Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 34 24 8 2 68–27 +41 80
2. Manchester City 34 20 7 7 70–36 +34 67
3. Arsenal 33 20 7 6 63–32 +31 67
4. Manchester United 35 19 8 8 59–35 +24 65
5. Liverpool 35 18 7 10 49–38 +11 61
6. Tottenham 34 17 7 10 55–49 +6 58
7. Southampton 35 17 6 12 48–28 +20 57
8. Swansea 35 15 8 12 43–44 –1 53
9. West Ham 35 12 11 12 43–42 +1 47
10. Stoke City 35 13 8 14 39–44 –5 47
11. Everton 35 11 11 13 46–46 0 44
12. Crystal Palace 34 11 9 14 42–47 –5 42
13. West Bromwich Albion 35 10 10 15 33–46 –13 40
14. Aston Villa 35 9 8 18 29–50 –21 35
15. Newcastle 35 9 8 18 36–60 –24 35
16. Hull City 34 8 10 16 32–45 –13 34
17. Leicester City 35 9 7 19 39–54 –15 34
18. Sunderland 34 6 15 13 28–50 –22 33
19. Queens Park Rangers 35 7 6 22 39–61 –22 27
20. Burnley 35 5 11 19 26–53 –27 26

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
5 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
14 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik