Pool: a szurkolók tiltakoznak a magas jegyárak miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.28. 09:39
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool szimpatizánsai a drága jegyárak miatt szurkolói bojkottra készülnek a csapat Hull City elleni, keddi bajnoki mérkőzésén.

A Liverpool szurkolóinak mintegy 2500 fős csoportja – tiltakozásul a drága belépők miatt – biztosan kihagyja a csapat Hull City elleni összecsapását.

A Liverpool rajongói – kedvezményesen – 48 fontért nézhetik meg a mérkőzést, az eredeti jegyár ennél két fonttal több lenne, vagyis 50 font. A belépők az előző szezonban még csak 35 fontba kerültek, ami azt jelenti, hogy áruk egy szezon alatt több mint harminc százalékot emelkedett.

A bojkott értelmében a szurkolók egy kisebb csoportja elhatározta, hogy nem lesz ott a csapat Hull City elleni, keddi bajnokiján.

Brendan Rodgers, a Pool menedzsere elmondta, teljesen megérti a szimpatizánsok álláspontját.

„Tisztelem a szurkolókat, és joguk van tiltakozni. A rajongók keményen megdolgoznak a pénzükért, és azért, hogy ki tudjanak menni a találkozókra, így megtehetik, hogy ellenvetésüket fejezzék ki az árakat illetően.”

Legfrissebb hírek

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05

A Bild szerint Xabi Alonso készen áll, nyártól ő irányíthatja a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.03.25. 20:41

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
2026.03.22. 17:17

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
2026.03.22. 15:10
Ezek is érdekelhetik