PL: a Barca, a Bayern és az Arsenal is vinné Besicet - sajtóhír

2015.03.27. 08:08
null
Besic meggyőzte az európai elitet? (Fotó: Reuters)
Egészen váratlan hírrel állt elő a sportavaz.ba: a bosnyák sportoldal értesülései szerint Európa élcsapatai versengenek a korábban a Ferencváros labdarúgócsapatát erősítő Muhamed Besic kegyeiért.

A 2014 nyarán Budapestről Liverpoolba költöző középpályás nem kap állandó játéklehetőséget az Evertonban – Besic a 2014–2015-ös idényben összesen 1216 percet töltött a pályán a Premier League-ben –, ám bosnyák sajtóhírek szerint így is meggyőzte Európa legnagyobb klubjait.

A sportavaz.ba úgy tudja, a Manchester City, az Arsenal, a Liverpool, a Bayern München, valamint a Barcelona is szívesen látná soraiban a 22 esztendős, 17-szeres bosnyák válogatott futballistát.

„Jelenleg öt klub jelezte, hogy szívesen látná a soraiban Besicet. A legkomolyabbnak a Bastian Schweinsteiger utódját kereső Bayern München, valamint a Barcelona érdeklődése tűnik. Rengeteg még a kérdőjel, de a nyár elejére remélhetőleg kitisztul a kép” – számolt be egy Besichez közel álló, neve elhallgatását kérő informátor a bosnyák sportoldalnak.

A Hamburgnál nevelkedő középpályás szerződése 2019-ben jár le az Evertonnál, piaci értékét a transfermarkt.de ötmillió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22