Man. City: CR-ről és Messiről is kiállították, hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.12. 12:39
Martín Demichelis egy évvel meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését a Premier League-ben címvédő Manchester City labdarúgócsapatával – jelentette be a klub hivatalos honlapján.

A világbajnoki ezüstérmes középhátvéd ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 30 tétmérkőzésen egy gólt szerzett és négy sárga lapot kapott.

„Németországi pályafutásom során rengeteg tapasztalatot szereztem, úgyhogy nem volt nehéz alkalmazkodni az angliai élethez. A feleségemmel és a fiammal együtt jól érzem magam az országban, megpróbáljuk minél jobban elsajátítani a nyelvet. Jelenleg nagyon élvezem, hogy hétről hétre futballozhatok, de soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő” – mondta a manchesteri együttest 2013 óta erősítő Demichelis, aki alapembere volt a brazíliai világbajnokságon ezüstérmet szerző argentin válogatottnak.

A 34 esztendős védő kapcsán napvilágot látott egy érdekes statisztikai mutató, mely szerint ő a futballtörténelem egyetlen játékosa, aki Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról is kapott már piros lapot.

Demichelis a legutóbbi idényben bajnokságot és Ligakupát nyert a Manchester Cityvel.

Legfrissebb hírek

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

NB I∶ hosszabbított fiatal védőjével a Szpari

Labdarúgó NB I
2026.10.22. 10:22

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
2026.10.18. 09:44

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 17:49

Nagelsmann visszatéréséről pletykálnak Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.09. 10:54

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15