Chelsea: „Nem akarok még egy ilyen szezont; ha a Real hív…”

2015.03.24. 20:23
null
Cech nem akar még egy ilyen szezont (Fotó: Action Images)
Petr Cech, a Chelsea labdarúgócsapatának rutinos kapusa elmondta, a 2014–2015-ös idényben jó párost alkot Thibaut Courtois-val, ám nem tudja elképzelni a folytatást ilyen helyzetben.

A 32 esztendős kapus 2004-ben igazolt át Franciaországból a Chelsea-hez, amelynél Courtois szerződtetése előtt ő volt az első számú játékos a posztján. A belga kapuvédő remeklése azonban a kispadra szorította a 2014–2015-ös szezonban csupán öt bajnokin játszó Cechet, aki brit lapértesülések szerint hamarosan búcsút int a Stamford Bridge-nek.

„Nem tudom, a vezetőségnek mi a véleménye, de szerintem Courtouis-val remek párost alkotunk. Ez most tökéletesen működik, de nem akarok még egy olyan szezont, mint ez” – mondta a cseh Idnesnek Petr Cech.

A többek között a Real Madriddal, az AS Romával, valamint az Arsenallal összeboronált kapus szerződése 2016 nyarán jár le a Chelsea-nél, piaci értékét a transfermarkt.de 12 millió euróra becsüli.

„Pletykák mindig lesznek, ezekkel sosem foglalkoztam, így most sem teszem. Le kell ülnünk az idény végén a vezetőséggel, valamint a menedzseremmel, és át kell beszélnünk mindent. Vannak ajánlatok, amelyekre nem lehet nemet mondani, ha a Real Madrid hív, biztosan elgondolkodom a távozáson…” – tette hozzá Cech.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58