Everton: Mint a Ferencvárosnál - Besic a szurkolókról

2015.01.23. 07:41
Muhamed Besic, az Everton labdarúgója elmondta, hogy a szurkolók mennyit segítettek neki abban, hogy hamar beilleszkedjen új csapatába. Így volt ez a Ferencvárosnál is.

Az Everton hivatalos honlapján megjelent cikk felvezetésében a szerző kiemeli, hogy a liverpooliak szurkolói mennyire megkedvelték Besicet.

„Ez nagyon sokat segített nekem. Mivel a Ferencvárosnál is szerettek a szurkolók, itt is ugyanazt kellett tennem ennek érdekében. Talán ez csak a kezdet, nem tudom… Szeretem, ha a rajongók szurkolnak nekem. Nem tudom, hogy miért kedvelnek, talán a stílusom miatt, erről őket kellene megkérdezni” – mondta az evertonfc.comnak Besic.

A bosnyák labdarúgó hozzátette, hogy rendkívül sokat köszönhet édesapjának, akinek hatására változott a játéka. Már sokkal több labdát szerez, jobban védekezik.

„Szeretek labdát szerezni, szerelni az ellenfelet. Amikor fiatalabb voltam, az édesapám mindig kritizált, hogy nem vagyok jó ebben, túlságosan könnyű vagyok. Két-három év elteltével elkezdtem középhátvédet is játszani, és már többet szereltem. Amikor a Ferencvároshoz kerültem, sokkal több mérkőzést játszhattam, a Hamburgban csak az első csapattal edzhettem, nem léphettem pályára.”

„Nem számít, hogy melyik poszton játszom. Azért lenne csak jó egy szerepkörben futballozni, mert nehéz alkalmazkodni, ha ez folyamatosan változik.”

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32