PL: Arsenal, Pool, Spurs - sorban állnak Huntelaarért

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 14:16
Élénk érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből Klaas-Jan Huntelaarért – a Schalke labdarúgójának a nyáron lejár a szerződése, és bár klubja marasztalja, szívesen foglalkoztatná őt az Arsenal, a Liverpool és a Tottenham Spurs is.

A 31 éves támadó az Ajax, a Real és a Milan érintésével 2010-ben került a Schalkéhoz, ahol azóta is meghatározó ember. Horst Heldt, a németek ügyvezetője elárulta: szeretnének hosszabbítani a támadóval, és az első tárgyalásokon már túl is jutottak. Bizakodását fejezte ki azt követően, hogy a közös folytatás, a megegyezés nemcsak a klubnak, hanem a játékosnak sincs ellenére.

Az angol klubok – különösen a PL-ben és a BL-ben is tényezőnek számító Arsenal és Liverpool – megkeresését viszont egyik fél sem hagyhatja figyelmen kívül. Márpedig a szerződés nyári kifutása sürgős cselekvést igényel, hiszen jelen állás szerint utoljára januárban kérhet Huntelaarért pénzt a Schalke. A transfermarkt.de 10.5 millió fontra teszi a holland támadó értékét.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Apja nyomdokain – a PSV szerződtette Klaas-Jan Huntelaar fiát

Minden más foci
2025.09.19. 10:34

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51
Ezek is érdekelhetik