Arsenal: Megértem Van Gaalt, hogy eladta Welbecket - Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.21. 13:08
null
Welbeck először játszhatna nevelőklubja ellen, de lehet, hogy sérülés miatt nem léphet pályára (Fotó: Reuters)
A Manchester United labdarúgócsapata az Arsenalhoz látogat szombaton a Premier League 12. fordulójában. A mérkőzéssel kapcsolatban Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere Theo Walcott és Danny Welbeck állapotáról beszélt.

A francia menedzser elmondta, Walcott biztosan nem léphet pályára szombaton, míg a nyáron a riválistól elcsábított Welbeck játéka kérdéses.

„Nem biztos, hogy Welbeck játszhat a Manchester United ellen – mondta Wenger, majd kitért a nyári átigazolás körülményeire is. – Még mindig fiatal játékos. Megértem Van Gaalt, hogy eladta, az a legfontosabb, hogy itt játéklehetőséghez juthat.”

„Ugyanakkor Van Gaal nem figyelhette túl sokáig a játékát, így nehéz volt megítélnie őt. Ezért is akartuk elhozni onnan, mert itt többször a pályára kerül, ráadásul a kedvenc posztján, középcsatárként játszhat, nem a szélen, mint korábban.”

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
13 órája

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15
Ezek is érdekelhetik