MU: Hülye voltam, amikor arról beszéltem, hogy… - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.20. 11:59
null
Louis van Gaal úgy érzi, kommunikációs hibát követett el (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal, a Manchester United menedzser a West Bromwich Albion elleni hétfői bajnoki mérkőzést megelőzően arról beszélt, megbánta, hogy korábban úgy nyilatkozott, három hónap után lehet várni, hogy meglátszik a munkája a csapat teljesítményén.

 

„Hülye voltam, amikor arról beszéltem, hogy három hónap után ítéljék meg a munkámat, mert azóta a médiában másról sincs szó, mint a három hónapról. Mindig a teljesítmény számít, de a teljesítmény mindig hullámzó. Az időpont, az aktuális meccs határoz meg mindent” – nyilatkozta Van Gaal.

A holland szakember szerint csapata számára nagyon hiányzik az európai kupaszereplés, amit lehetetlen edzésmunkával helyettesíteni, ám bízik benne, hogy eljön a fordulópont, ami formajavulás hoz magával. Visszautalt rá, hogy a Bayern Münchennél a Juventus elleni idegenbeli fellépés volt hasonló mérkőzés.

„Azt hiszem, nyertünk négy egyre a Juventus ellen egy fantasztikus összecsapáson, ami pszichológiai megerősítést jelentett. Az nagyon jó meccs volt, az Everton elleniről ezt nem mondhatjuk el, az első hatvan percről talán, de egy meccs kilencven percig tart. Szerintem nem feltétlenül a pontok a legfontosabbak a fejlődésben, a meccs, a stílus, a formáció az, a filozófia. A pontok jönnek, ha jól játszunk, és nem hatvan, hanem kilencven percen át” – tette hozzá a 63 éves menedzser.

PREMIER LEAGUE, 8. FORDULÓ
West Bromwich Albion–Manchester United 21.00 (tv: Digi Sport1)
Tabella>>

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
2 órája

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
4 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
4 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
5 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:34

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31