Chelsea: kártérítést kaphatnak, ha Diego Costa ismét megsérül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.09. 10:18
A madridi illetőségű As értesülései szerint a Chelsea kártérítést kap az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), ha Diego Costa combja ismét megsérül a spanyol válogatott összetartásán vagy soron következő mérkőzésein.

A brazíliai születésű támadó az utóbbi időben csúcsformában futballozik, de olykor combsérülés hátráltatja a játékban, ami miatt májusban – még az Atlético Madrid játékosaként – lemaradt a Bajnokok Ligája döntőjéről, valamint a spanyol nemzeti csapat Macedónia elleni Európa-bajnoki selejtezőjéről.

A 26. születésnapját október 7-én ünneplő csatár jelenleg egészséges, így meghívót kapott a selección soron következő találkozóira, de ha újfent kidől a sorból, és 28 napnál hamarabb nem épül fel, akkor a FIFA és az UEFA klubokra vonatkozó érdekvédelmi programjának (CPP) köszönhetően klubcsapata, a Chelsea kártérítésre jogosult.

A londoni együttes ebben az esetben naponta 20500 euróval gazdagodna, ami havi szinten 615 ezer eurós, vagyis több mint 188 millió forintos bevételt jelentene.

A CPP – amely 2018-ig szerződésben áll az európai szövetséggel, s hamarosan a FIFA-val is hosszú távú megállapodást köthet – 2012 óta munkálkodik azon, hogy a klubok kártérítést kapjanak valamely játékosuk válogatottban elszenvedett sérülése alkalmával.

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 20:17

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
2026.03.15. 15:57

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56
Ezek is érdekelhetik