Chelsea: „robbenezett” az egyiptomi, fájdalmas vége lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.29. 17:27
A Chelsea januári igazolása, Mohamed Szalah érkezése óta peremember José Mourinho együttesében, így minden alkalmat ki kell használnia, hogy felhívja magára a menedzser figyelmét. Ez a Shrewsbury Town elleni kedd esti összecsapáson pozitív és negatív értelemben is sikerült.

A 14 millió fontért a Baseltől szerződtetett egyiptomi támadó a 2014–2015-ös szezonban a bajnokságban és a BL-ben három találkozón 21 percet kapott, a Ligakupában viszont a Chelsea mindkét mérkőzésen kezdőként lépett pályára, így kedden a negyedosztályú ellenfél otthonában is.Baseltől szerződtetett egyiptomi támadó a 2014–2015-ös szezonban a bajnokságban és a BL-ben három találkozón 21 percet kapott, a Ligakupában viszont a Chelsea mindkét mérkőzésen kezdőként lépett pályára, így kedden a negyedosztályú ellenfél otthonában is.

A 2–1-es sikerhez gólpasszal járult hozzá (Drogbát szolgálta ki a 48. percben), de egy kínos megmozdulása is volt: Arjen Robben védjegyévé váló mozdulatsort idézve, az oldalvonal közeléből befelé cselezve próbált lövéshez jutni. Az első fele sikerült is, de a labda a lendítést követően csúnyán lecsúszott a lábáról. Bedobás és egy fájdalmas esés lett a kísérlet vége.

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

„Ez nem Disneyland, ez a Premier League” – Arteta elmondta, miért akadt ki kiállított játékosára

Angol labdarúgás
2026.10.30. 19:32

A Liverpool tizenegyespárbaj után jutott az angol Ligakupa legjobb nyolc csapata közé

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:12

Hatalmas meglepetés, az Arsenal kiesett a Highburyben

Angol labdarúgás
2026.10.27. 23:13

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05