FA-kupa: elmaradt a román csoda, kiesett az FC Romania

2014.09.29. 11:47
Az FC Romania hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Sutton Unitedtól az FA-kupa selejtezőjének második körében, így búcsúzott a sorozattól – írta vasárnap a BBC. Olvasóink szeme minden bizonnyal nem az eredményen, hanem a hazai csapat nevén akadt meg. A 2006-ban angliai román bevándorlók által alapított futballklub első alkalommal szerepelt a rangos sorozatban, amelyben két kört élt meg. 

 

A kiesés ellenére egyelőre sikertörténet az FC Romania szereplése. Alapítása óta az angol labdarúgás ligapiramisának 16. osztályából a 9.-re (Essex Premier Division) lépett fel, és idén a futball legősibb kupasorozatában is debütált, hatodosztályú ellenféllel szemben búcsúzott.

A londoni székhelyű romániai „farkasok” jelenleg félprofi státuszban üzemelnek, és Claudiu Raducanu személyében már kétszeres román válogatott csatára is volt a csapatnak.

(Fotó: BBC)
(Fotó: BBC)

A klubot – amely az első az FA-kupa történetében, amelyet egy országról neveztek el – egy román bevándorló, Ionut Vintila alapította, aki jelenleg a klub elnöke és menedzsere is egyben.

Az FC Romania szurkolói bázisát természetesen főleg románok alkotják, de szép számmal vannak angol drukkereik is. A menedzser szerint az angol hagyományoktól eltérő futballstílusukkal sok szimpatizánst szereznek, ám angol üzletember egyelőre nem állt a klub mellé.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs anyagi stabilitás a klubnál, 2011-től a Conarg Ltd. az egyesület főszponzora, amely a klub játékosainak 80 százalékának a munkahelye is egyben. 2006 és 2011 között a játékosok önerőből tartották fent a klubot.

A keret jelenleg csak román futballistákból áll, de a klubvezetőség nemzetiségtől függetlenül szívesen szerződtet bárkit, aki segíteni szeretne és tud a csapatnak, amelynek meze természetesen a román válogatottét idézi.

Vintila pár éven belül a hetedosztályba (Isthmian League Premier Division) várja csapatát. Persze ehhez további kemény munkára lesz szükség.

Az FC Romania szurkolói (Fotó: facebook.com/officialfcromania)
Az FC Romania szurkolói (Fotó: facebook.com/officialfcromania)

„Amíg angol drukkerek FC Romania-sálakat vásárolnak, addig, úgy érzem, jó úton haladunk” – nyilatkozta a Vice magazinnak a klubmenedzser, aki szerint a labdarúgás Angliában olyan, mint egy vallás, hatalmas szeretet és tisztelet övezi a játékot. Ezért sem fordulhatnak elő olyan esetek, mint az anyaország alsóbb osztályaiban, ahol időnként a vesztes hazai csapat szurkolói a bekötőútig üldözik a játékvezetőt, vagy a dühös pályaszomszéd egy baltával fenyegetőzik a gyepen.

„Rengeteg román emigrál Angliába, sokuk futballista, ezért is érhettünk el ennyi mindent ilyen rövid idő alatt. Szeretünk különbözni másoktól. Az FC Romania olyan számunkra, mint egy nemzeti csapat, egy otthon” – mondta a BBC-nek Valentin Vasile, a csapat középpályása.

Hátha. Az Angliában élő magyar közösség méretét ismerve talán az FC Hungary megalapítására sem kell sokáig várni.

Legfrissebb hírek

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

A Manchester Cityvel találkozik a Liverpool az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.03.09. 20:42

FA-kupa: kiesett a Fulham és a Sunderland, a Leeds mentette meg vasárnap a PL-csapatok becsületét

Angol labdarúgás
2026.03.08. 17:00

Újabb lépést tett a Wembley felé a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.08. 07:01

A Manchester City két hónapon belül negyedszer is legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.03.07. 22:53

„Kerkez Milos fantasztikus balhátvéd” – Andy Robertson méltatta posztriválisát a Wolverhampton legyőzése után

Angol labdarúgás
2026.03.07. 09:07

Kerkez Milos teljesítményét elemezték és dicsérték – videó

Légiósok
2026.02.17. 19:27

„Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjává vált”

Angol labdarúgás
2026.02.17. 10:13
Ezek is érdekelhetik