Chelsea: Torres orvosin a Milannál, 2 évre kölcsönbe megy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.29. 18:43
null
Segít a környezetváltás? Torres úton a Milanba (Fotó: Reuters)
Egybehangzó angol és olasz sajtóhírek szerint a Chelsea engedélyt adott Fernando Torresnek, hogy orvosi vizsgálaton vegyen részt Olaszországban a Mario Balotelli utódját kereső Milannál. A Chelsea péntek este hivatalos honlapján bejelentette: Torres két évre kölcsönbe szerződik a Milanhoz.

A spanyol válogatott legfrissebb keretéből kimaradó támadó a délutáni hírek szerint nemcsak engedélyt kapott az utazásra, de már meg is érkezett Rómába, ahol az ilyenkor szokásos egészségügyi teszteken esik át, mielőtt a Milanhoz igazol.

A Tuttosport arról írt, hogy a 30 éves csatár kétéves szerződést köt a piros-feketékkel, akik évente 3.5 millió euróval honorálják a szolgálatait, tehát – ha hinni lehet a híreknek – Torres jelentősen enged fizetési igényeiből. A Sky Sport Italia ezt követően azt jelentette, hogy Torres meg is egyezett a Milannal.

Az átigazolást aztán péntek este a Chelsea hivatalosította, miután honlapján bejelentette, hogy megállapodott az AC Milannal Torres átigazolásáról. Fernando Torres két évre, kölcsönbe kerül az olasz nagycsapathoz – szokatlan konstrukció ez –, ha átmegy a kötelező orvosi vizsgálaton és szerződésének minden részletéről meg tud állapodni a milánóiakkal.

Legfrissebb hírek

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25
Ezek is érdekelhetik