Anglia: mínusz kettőről fordított a Chelsea, nyert az Arsenal és a Pool is

2014.07.19. 18:17
null
A Liverpoolban is több fiatal pályára léphetett
Az Arsenal, a Chelsea és a Liverpool sem kezdett jól a legutóbbi felkészülési mérkőzésén, de mindhárom angol élcsapat nyert. A Poolban pályára lépett Adorján Krisztián is, de 19 perc után lecserélték.

Tomás Rosicky remek passza után Kris Olsson higgadt befejezéssel szerezte meg a vezetést az Arsenal számára a Boreham elleni felkészülési találkozó második félidejében. Arsene Wenger menedzser a találkozón elég sok játékost csatasorba küldött, a mérkőzés szünetében például teljes sorcserét hajtott végre.

A hajrában ráadásul Afobe is betalált, így az Arsenal 2–0-ra megnyerte a meccset.

TŐZSÉR DÁNIEL: GÓLPASSZ
Tőzsér Dániel végig a pályán volt a Watfordban, ő készítette elő csapata második gólját, ám hiába a kétgólos előny, az utolsó tíz percben – amikor az angol második ligás csapat egy sérülés miatt tíz emberrel küzdött – Scott Vernon duplájával a Shrewsbury egyenlített – a felkészülési meccs 2–2-vel ért véget.

A Liverpoolban az új igazolások közül Rickie Lambert és Emre Can is játszott, de meglepetésre a Preston otthonában rendezett összecsapáson Josh Brownhill révén a hazaiak szerezték meg a vezetést.

Az egyenlítésre egészen a 74. percig kellett várni, amikor is Suso szép góllal 1–1-re alakította az állást, majd három perccel később Kristoffer Peterson már a vezetést is megszerezte a „vörösöknek".

Ebben az időszakban Adorján Krisztián is a pályán volt. A magyar középpályás a 67. percben lépett a pályára, de a 83. percben le is jött. Minden bizonnyal megsérülhetett, egyelőre azonban hivatalos hír még nincs erről.

A Chelsea már 2–0-s hátrányban is volt Wimbledonban, de José Mourinho együttese nem akart veszíteni. A második játékrészben remekül futballoztak a londoniak. A nyerő ember ezúttal John Terry volt, aki két gólt szerzett, mindkettőt egy szöglet után. A két gólja között Szalah is betalált, így a Chelsea 3–2-re nyert.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, ANGLIA
WIMBLEDON–CHELSEA 2–3
Chelsea: Schwarzer (Beeney, 70.) – Aina (Ivanovics, a szünetben), Zouma (Chalobah, a szünetben), Christensen (Terry, a szünetben), Ake (Dasilva, a szünetben) – Van Ginkel (Houghton, 70.), Matics (Romeu, a szünetben) – Szalah, Boga (Baker, a szünetben), Swift (I. Brown, a szünetben) – Bamford (Solanke, a szünetben). Vezetőedző: José Mourinho
G: Bennett (1.), Tubbs (40.), ill. Terry (74., 90.), Szalah (83.)

BOREHAM–ARSENAL 0–2
Arsenal: Szczesny (D. Martínez, a szünetben) – Ajayi (Afobe, a szünetben), Hayden (Rosicky, a szünetben), Jenkinson (Gibbs, a szünetben), Monreal (Miquel, a szünetben) – Coquelin (Pleguezuelo, a szünetben) – Ramsey (K. Olsson, a szünetben), Zelalem (Diaby, a szünetben) – Jon Toral (Bellerín, a szünetben), Willock (Akpom, a szünetben) – Sanogo (Flamini, a szünetben). Vezetőedző: Arsene Wenger
G: Olsson (68.), Afobe (86. – 11-esből)

PRESTON–LIVERPOOL 1–2
Liverpool:
Jones – Wisdom (Coates, 63.), Skrtel (L. Jones, 64.), Kelly (J. Robinson, a szünetben; José Enrique, 70.), Flanagan (K. Peterson, 64.) – Allen (Rossiter, 66.), Lucas Leiva (Coady, 66.) – Borini (Adorján, 67.; A. Phillips, 83.), Can (Ibe, 21.), Coutinho (L. Jones, 64.) – Lambert (Suso, a szünetben). Vezetőedző: Brendan Rodgers
G: Brownhill (45.), ill. Suso (73.), Peterson (78.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Shrewsbury Town (angol)–Watford (angol) 2–2
Darlington (angol)–Sunderland (angol) 1–5
Crawley (angol)–Fulham (angol) 0–2
Seattle Sounders–Tottenham 3–3
Rochdale (angol)–Wigan Athletic (angol) 2–1
Shrewsbury Town (angol)–Watford (angol) 2–2
St. Johnstone (skót)–York City (angol) 0–0
Stevenage (angol)–Millwall (angol) 2–2
Yeovil Town (angol)–Reading (angol) 1–1
Dorchester Town (angol)–AFC Bournemouth (angol) 0–11
Guiseley (angol)–Leeds United (angol) 0–2
Portimonense (portugál)–Huddersfield Town (angol) 1–4
Atlético Club de Portugal (portugál)–Charlton Athletic (angol) 0–2
Rio Ave (portugál)–Nottingham Forest (angol) 1–0
Teuta Durres (albán)–Cardiff City (walesi) 0–3
1860 München (német)–Cardiff City (walesi) 2–3
Morecambe (angol)–Dundee FC (skót) 2–4
Dumbarton (skót)–Partick Thistle (skót) 1–1
East Fife (skót)–Hamilton Academical (skót) 1–0
Elgin City (skót)–Ross County (skót) 0–3
Morton (skót)–St. Mirren (skót) 0–1
Raith Rovers (skót)–Inverness CT (skót) 0–1

Legfrissebb hírek

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
1 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18
Ezek is érdekelhetik