Chelsea: 39 millió euróért viszik el a nyáron Costát - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.13. 10:41
null
Gyere, pajtás! A madridi ellenfélből londoni sorstárs lehet (Fotó: Reuters)
Az angol Skysports értesülései szerint az angol Chelsea megállapodott Diego Costa vételáráról, valamint nyári megvételéről a spanyol Atléticóval. A madridiak gólerős centere 39 millió euróért igazol a londoniakhoz.

 

A megegyezés egyelőre nincs hivatalosan megerősítve, ezzel megvárják az Atlético hátralévő, két kiemelten fontos meccsét. Addig sem akarnak zavart kelteni Diego Costánál, és persze izgulnak Londonban is, hogy a támadó megússza súlyos sérülés nélkül a két fellépést, amely adott esetben meghiúsíthatja az egész átigazolást.

A hivatalos megerősítés így június elején várható, állítólag Mourinho is úgy lenne nyugodt, ha ez mielőbb megtörténne.

Diego Costának főszerep jutott az Atlético nagyszerű szerepléséből – a madridiak döntősök a BL-ben, és a bajnokság éllovasaként hárompontos előnnyel várják a záró fordulót –, nyári eladása fél éve visszatérő témát ad a nemzetközi sajtónak. A José Mourinho által irányított Chelsea érdeklődése tűnik a legkitartóbbnak és a legkonkrétabbnak – jó formában lévő, gólerős center hiányában ez érthető is –, már egy ideje kerülgetik egymást a felek.

A center szerződése amúgy 2018-ig érvényes az Atléticónál, értékét a transfermarkt.de 35 millió euróra teszi.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
11 órája

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik