Anglia: befejezte pályafutását a Chelsea korábbi hátvédje

2014.05.06. 19:54
Bejelentette visszavonulását Wayne Bridge, a Chelsea és a Manchester City korábbi angol válogatott balhátvédje, aki sorozatos térdsérülései miatt döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal.

A 33 esztendős védő tizenhat éves pályafutása során megfordult a Southamptonban – melynek tagjaként a 2001–2002-es idényben bekerült az évad álomcsapatába –, a Fulhamben, a West Ham Unitedben, a Sunderlandben, a Brightonban és a Readingben, ahol azonban krónikus térdproblémái miatt csak tizenkét bajnokin kapott szerepet a most zajló szezonban.

A 36-szoros angol válogatott játékos karrierjének legszebb időszakát a Chelsea-nél töltötte, melynek játékosaként bajnok és FA-kupa-győztes lett, de elhódította a Ligakupát is, valamint bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A címeres mezben egy gólt szerző futballista a pályán nyújtott teljesítménye mellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy négy évvel ezelőtt összetűzésbe került volt csapattársával, John Terryvel, aki összeszűrte a levet Bridge korábbi barátnőjével. Az eset folyományaként a 2010 februárjában rendezett Chelsea–Manchester City összecsapás előtt a két labdarúgó nem fogott kezet egymással.

AZ ELMARADT KÉZFOGÁS

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
10 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00