MU: Rooney és Fellaini is bevethető volt csapata ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.18. 16:29
A Manchester United menedzsere, David Moyes megerősítette, hogy Wayne Rooney és Marouane Fellaini is bevethető lesz az Everton elleni bajnokin. Robin van Persie, Rafael és Jonny Evans azonban kihagyja a vasárnapi rangadót.

A Bayern München elleni BL-negyeddöntő-visszavágó előtt be kellett injekciózni Rooney lábujját, de Moyes elmondása szerint ő és Fellaini is egész héten teljes értékű munkát végzett az edzéseken. A menedzser azt is elmondta, hogy Rafael biztosan nem játszhat vasárnap és Jonny Evans is felépülőben van még.

„Rooney egész héten edzett és remek formában van. Remélem, hogy tud játszani vasárnap, mert még küszködik egy kicsit a lábujjával. Fellaini nem játszott a Bayern ellen, de rá is számítunk, ő is ott volt már a tréningeken. Evans is javul, de Rafael biztosan nem lesz bevethető – mondta Moyes, majd kitért Van Persie állapotára is. – Robin Hollandiában van, ott gyógyul, de számítottunk rá, hogy ő nem lesz velünk négy-hat hétig. Jövő héten elutazik hozzá az orvosi stáb, és akkor többet tudunk majd arról, hogy halad a gyógyulása.”

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38