Premier League: Wenger a kudarcok mestere - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.14. 17:10
null
Mourinho szerint Wenger a kudarcok mestere (Fotó: Action Images)
Sajátos szópárbaj zajlott le két bajnokaspiráns között Angliában. Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere elmondta, a Chelsea-nél valószínűleg azért nem beszélnek a bajnoki címről, mert félnek a kudarctól. Természetesen nem késett sokáig José Mourinho válasza sem, a Chelsea szakvezetője kijelentette, Wenger a kudarcok mestere.

26 fordulót követően a Chelsea csupán egy ponttal előzi meg a tabellán az Arsenalt, hárommal a Manchester Cityt és néggyel a Liverpoolt. José Mourinho, a „kékek” menedzsere nem tartja magukat favoritnak, Arsene Wenger szerint azért, mert fél a kudarctól.

„Nagyon nyílt a bajnokság, csak a Chelsea veszítheti el, hiszen ő áll az élen, míg más csapatok megnyerhetik. Mindig is mondtam, sok együttes lesz harcban az elsőségért, és a végéig nyílt lesz a küzdelem. Ha úgy tartod, nem vagy versenyben, nem is veszíthetsz, ilyen egyszerű. A mi dolgunk, hogy megpróbáljunk győzni, ha pedig nem sikerül, vállaljuk a felelősséget. Olyan országban élünk, ahol mindenki azt gondol, akit akar, de nagyon nehéz megtéveszteni az embereket, amikor a csapatod az első helyen áll” – mondta Wenger, aki szerint Mourinho egyszerűen „fél a kudarctól”.

Nem késett sokáig Mourinho válasza sem, saját stílusában kommentálta Wenger mondandóját.

„Ha igaza van, és félek a kudarctól, az azért lehet, mert ritkán bukom el. Nyolc év trófea nélkül, az az igazi kudarc. Wenger a kudarcok mestere. Ha én így szerepeltem volna nyolc éven keresztül a Chelsea-vel, nem tértem volna vissza” – utalt arra Mourinho, hogy az Arsenal nem nyert semmit a 2005-ös FA-kupa-elsősége óta.

A korábbi támadó, Gary Lineker szerint Mourinho ezúttal átlépett egy határt a kommentjével.

„Szerintem Mourinho téved Wengerrel kapcsolatban, aki a világ több pontján is ért el sikereket. Igaz, hogy Wenger nem nyert semmit az utóbbi években, de ehhez nem is volt meg az anyagi háttere. Csapata most remek formában van.”

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik