PL: kevés jelentős igazolás, de így is rekordot döntöttek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.01. 11:07
A megszokotthoz képest nem volt nagy mozgás az angol élvonalbeli labdarúgócsapatoknál a januári átigazolási időszakban. Azért persze így is akadtak nagy fogások, mint mondjuk Juan Mata, aki klubrekordot jelentő összegért igazolt a Chelsea-ből a Manchester Unitedbe. A Premier League együttesei az egész idényt vizsgálva viszont csúcsot döntöttek az elköltött fontokat tekintve.

Egy évvel ezelőtt 120 millió fontot csengettek ki a Premier League-klubok a téli átigazolási időszakban. Idén – annak ellenére, hogy a játékosmozgások szempontjából meglehetősen csendes időszakon vagyunk túl – tízmillióval többet, 130-at adtak ki új igazolásokra – írja a BBC.

Ezzel pedig a 2013–2014-es idényben a húsz élcsapat már 760 millió fontot költött, ami új rekord. Így 90 millióval meghaladták a korábbi csúcsot, amely még a 2008–2009-es szezonban született.

A téli átigazolási időszak utolsó napján, tegnap az angol és skót profi klubok 96 üzletet kötöttek, s összesen 35 millió fontot költöttek el, ami nagyjából ugyanannyi, mint egy esztendővel ezelőtt. Ez a szám a negyedik legtöbb a januári átigazolási időszakokat figyelembe véve, a rekord 225 millió font, még 2011-ből.

Az angol élvonal ezúttal is a legtöbbet költő bajnokság volt a télen. A második helyre 52 millió fonttal a francia Ligue 1 futott be – megelőzve az olasz Serie A-t (39 millió) és a német Bundesligát (26 millió)

A JANUÁRI ÁTIGAZOLÁSOKRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
5 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26
Ezek is érdekelhetik