PL: A Manchester United a világ legnagyobb klubja - Moyes

2014.01.19. 11:23
null
David Moyes először utazik a Stamford Bridge-re az MU menedzsereként (Fotó: Action Images)
A Chelsea elleni angol bajnoki rangadóra készülő Manchester United menedzsere, David Moyes nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, a Premier League-ben elfoglalt helyezésétől függetlenül az MU még mindig a világ legnagyobb klubja, állítást pedig alá is támasztotta. Mindeközben a „kékeket” irányító José Mourinho jubilálhat, ha ma csapatával legyőzi a „vörös ördögöket”.

 

„A Manchester United nemcsak Anglia, de a világ legnagyobb klubja is. Néhány eredményünk elmarad a várttól, de ettől még nem mondanám, hogy a vonzóerőnk csökkent volna. Sőt, épp az ellenkezőjét gondolom” – kezdte Moyes.

„A nagy játékosok a Unitedbe szeretnének igazolni. Lehet, hogy van olyan futballista, aki a pénzt választja, de ha megkérdeznénk őket, hogy valójában mire vágynak, azt felelnék, hogy magukra ölthessék a Manchester United mezét” – tette hozzá a skót szakember, aki szerint az emberek semmivel sem élvezik jobban az MU vergődését, mint a média.

A bajnoki címvédőnél sérültek garmadája hagyja ki a Stamford Bridge-en 17 órakor kezdődő találkozót. Az MU menedzsere Rio Ferdinand, Robin van Persie, Wayne Rooney, Nani és Marouane Fellaini játékára sem számíthat.

Ehhez képest a Chelsea-hez ragaszkodó José Mourinho irigylésre méltó helyzetben van, hiszen alapemberei közül csak Braniszlav Ivanovicsot kénytelen nélkülözni, míg az új szerzemény Nemanja Maticsot erre a meccsre még nem nevezi.

Az előjelek alapján tehát minden adva van ahhoz, hogy a portugál szakember edzői karrierje századik győzelmét ünnepelhesse a Premier League-ben, és tovább csúfítsa az MU mérlegét a tabella első felében állomásozó csapatok ellen. A United ugyanis ebben az idényben csak kétszer nyert top 10-es együttessel szemben – igaz, legutóbbi hét idegenbeli bajnokiján veretlen maradt, és a Stamford Bridge-en pozitív a londoniak elleni mérlege.

A Tippmixprónál is a Chelsea-t kiáltották ki a mérkőzés esélyesének, az MU győzelme ötszörös pénzt hoz a konyhára.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
14.30:
Swansea City–Tottenham (Tv: Digi Sport1)
17.00: Chelsea–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 22 16 3 3 43–19 +24 51
2. Manchester City 22 16 2 4 63–25 +38 50
3. Chelsea 21 14 4 3 40–19 +21 46
4. Liverpool 22 13 4 5 53–28 +25 43
5. Everton 21 11 8 2 34–19 +15 41
6. Tottenham 21 12 4 5 26–25 +1 40
7. Manchester United 21 11 4 6 35–24 +11 37
8. Newcastle 22 11 3 8 32–28 +4 36
9. Southampton 22 8 7 7 29–25 +4 31
10. Aston Villa 22 6 6 10 22–29 –7 24
11. Hull City 22 6 5 11 22–28 –6 23
12. Norwich City 22 6 5 11 18–35 –17 23
13. Stoke City 22 5 7 10 22–36 –14 22
14. Swansea 21 5 6 10 26–30 –4 21
15. West Bromwich Albion 21 4 9 8 23–28 –5 21
16. Crystal Palace 22 6 2 14 14–31 –17 20
17. Fulham 22 6 1 15 22–48 –26 19
18. West Ham 22 4 6 12 22–33 –11 18
19. Sunderland 22 4 6 12 21–36 –15 18
20. Cardiff 22 4 6 12 17–38 –21 18

 

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
2026.06.13. 10:37

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43
Ezek is érdekelhetik