Man. City: 42 millió euróért vehetnek védőt a Portóból

2014.01.31. 00:10
A Radio Monte-Carlo értesülése szerint a Porto labdarúgócsapata elfogadta a Manchester City 42 millió eurós ajánlatát, amely a fiatal francia védőért, Eliaquim Mangaláért érkezett az angol klubtól. Angol lapok ugyanakkor úgy tudják, hogy az üzletben benne foglaltatik a portugál együttes brazil középpályása, Fernando is.

Az RMC egy Mangalához közel álló forrástól úgy tudja, hogy a Porto rábólintott a Manchester City 42 millió eurós (35 millió fontos) ajánlatára. A két klub ezek szerint tehát már megegyezett egymással, már csak a 22 éves francia védőnek kell választ adnia.

„Nem tudja, hogy már januárban klubot váltson vagy ezt a szezont még a Portóban fejezze be” – idézi a francia médium Mangala közeli ismerősét.

Mangala Belgiumban nőtt fel, első profi klubja a Standard Liege volt, amely 2011-ben 6.5 millió eurót kapott érte a Portótól.

Alapember volt az U21-es francia válogatottban, tavaly nyáron pedig az Uruguayjal szemben 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott.

Angol lapok ugyanakkor arról számolnak be, hogy a Manchester City az átigazolási időszak utolsó napján Mangala mellett a 26 éves brazil védekező középpályást, Fernandót is megvenné a Portótól. Az árról eltérő adatok láttak napvilágot: a Mirror szerint 46 millió fontot, a Daily Mail szerint azonban „csak” 35 millió fontot adnának a manchesteriek a két játékosért.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58